„A tárgyak nemcsak túlélnek bennünket, de azok örökítik a tudást, a kultúrát"

Birkás István
Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész
(1947-2018)

Életrajz

Birkás István 1947. február 1-jén született Kunmadarason. Művészeti tanulmányait 1967-tól 1969-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola Festő szakán végezte – mestere Kádár György volt. A főiskolai évek után, 2018. január 18-án bekövetkezett haláláig Dunaújvárosban élt és dolgozott. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének és a Matéria Társaságnak. 1972 és 1989 között szellemi műhelyt hozott létre és vezetett Dunaújvárosban Amatőr Műhely néven. Életművéhez tartozott a kortárs képzőművészet megismertetéséért vívott harc: alkotótársaival létrehozta az Y Galériát, 1974-ben társalapítója volt a dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozionnak, 1989-től 1996-ig a dunaújvárosi Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumának elnökeként jelentős szerepe volt a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) megalapításában.

Művészetéről

Művészete a kezdeti időszakban – alkatával összhangban – expresszív, érzelmekre és rögtönzésre épülő: izgalmas, színes vásznak jellemzik ezt a korszakot. Később egyre fontosabbá vált számára a kunmadarasi gyermekévekhez fűződő identitáskeresés és az elmúlás problematikája – emiatt megváltoznak képstruktúrái, anyag- és színhasználata.

Ezidőtájt a Kunmadarason gyűjtögetett deszkákból, tárgytöredékekből, az elmúlt idők hangulatából alkotja műveit, és bár az életmű utolsó évtizedeiben az így kialakult nyelvi elemek mellett újra megjelennek az expresszív jegyek, haláláig meghatározza művészetét a szülőfalujához való kötődés.

„Birkást az idő tárgyiasult jelenléte izgatta, egyes tárgyak létezésének az emberi élet hosszától messze eltérő időléptéke, aminek tanúsága többek közt a tárgyak, vagy akár a táj, a föld által megőrzött lenyomata a természet és az ember működésének. Az embert túlélő tárgyak művekbe emelésével próbálja biztosítani a viszonylagos öröklétét annak a világnak is, amelynek emlékezetét őrzik. Ebben segíti hozzájuk fűződő személyes viszonya is. ’Csak részei vagyunk egy folyamatnak’ – mondja erről a festő.” „Birkás István által megfogalmazott kívánalom a ’lélekből festeni’, ami elsősorban a közösség emlékezetének a személyesen keresztül való megőrzését jelenti. Művészete Lélekfestészet azért is, mert expresszív gesztusai a lélek és a személyiség szabadságának a tárgyiasulásai.” (Kertész László)